2022. augusztus 21., vasárnap

Pici panelkonyhából, világos élettér.

Pici panelkonyhából, világos élettér.

Nálunk nemrégiben fejeződött be egy kisebb méretű lakásfelújítás. Panellakásról lévén szó nem volt egyszerű a helyzet, hiszen itt minden beton, beton és beton. A szakembernek alaposan meggyűlt a baja a régi csempe leszedésével. Én korábban kérleltem a páromat, hogy a miniatűr konyhát, ahol maximum egy ember fér el kényelmesen, nyissuk egybe a nappalival. Nem akarta. Pedig nem tartófalról van szó, meg lehetett volna oldani, hogy kiveressük.

Nem adtam fel. Kérleltem több hónapon keresztül, de nem engedett, így maradtak a falak és maradt a fényeloszlás is. A konyhát úgy képzeljétek el, mint egy sötét lyukat vagy vermet. Itt sötét van délelőtt, délután, állandóan. Így olyan megoldást kellett találnom a konyha megvilágítására, amely megfelelő fénnyel látja el a konyhát, és kicsit kárpótol, hogy a fal nem lett lebontva.

Nem volt egyszerű dolgom, ugyanis egy betonfal elnyel mindent, ami „emberi”. Nem úgy érvényesül a tapéta, a bútor. Így a konyhába egy gyönyörű csillárt választottam, amely szétszórja a fényt és bevilágítja a teljes konyhát.

Sőt néhány helyre a falra tükröket rakattam fel, hogy a tér még nagyobbnak tűnjön, illetve a tükrök segítségével szintén szóródik a fény és még világosabbá válik a konyha. Persze mondhatjátok, elég lett volna egy egyszerűbb lámpa is, talán. De így mégis jobb, szebb, fényesebb, extravagánsabb, és nem utolsó sorban egy kis elégtételt is szereztem a fal kibontatlansága miatt.A konyhabútorra pedig LED lámpás beépített lámpákat helyeztettem el, amelynek segítségével, ha még sincs akkora szükség az igen nagy fényerejű csillárra, akkor egy hangulatosabb fényforrást nyújt a konyhának.

Igyekeztem a színek erejét és hatásait is kihasználni, így a világosabb színek mellett döntöttem. Habár a pink-fehér kombináció nem tetszett a páromnak, de a végén mégis sikerült megállapodnunk egy köztes színben :)

Szóval összességében, még úgy is, hogy rettenetesnek tűnt ez az ici-pici bevilágítatlan konyha, mégis sikerült egy olyan konyhát kialakítani, amely ha nem is bővelkedik tágas terekben, mégis designos és világos élettérré alakult át.



több izzós nagyobb függesztékek több izzós nagyobb függesztékek több izzós nagyobb függesztékek Fali lámpák Fali lámpák Fali lámpák Fix sínes spot lámpák Fix sínes spot lámpák Fix sínes spot lámpák

Reality

Reality

Reality R30284032 Odin lámpa függeszték R30284032 Reality R30284032 Odin lámpa függeszték R30284032 Reality R30284032 Odin lámpa függeszték R30284032 Reality R30284032 Odin lámpa függeszték R30284032 Reality R52141301 Pico LED asztali lámpa R52141301 Reality R52141301 Pico LED asztali lámpa R52141301 Reality R52141301 Pico LED asztali lámpa R52141301 Reality R52141301 Pico LED asztali lámpa R52141301

KW214af05ce8b6998a5cbee11cc8dea86d

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Álomlakóautó külföldről? Bízd profikra a behozatalt!

 Változtasd valóra álmaidat és fedezd fel a világot a szabadságod útján! Egy lakóautó a tökéletes társ a kalandokhoz, de a vásárlás és a beh...